Két képernyőkép egy telefonról, mindkettőben ugyanaz a panasz: ránézek erre, és semmit sem értek.
Az első az előzmények voltak. Minden sor azt írta: „Ad-hoc run” — ugyanaz a három szó egy szerenádra, egy kutatási összefoglalóra és egy születésnapi videóra, három különböző dátum alatt. A második egy befejezett futtatás volt: a szerenád videója ugyanazon a szinten volt, mint a borítókép, egy második borító, a dal és a szöveg — abban a sorrendben, ahogy a gép véletlenszerűen létrehozta őket.
Az előzmények megmutatják, mi volt ez
Egy sor most a lefuttatott sablon nevével kezdődik, a te nyelvedre feloldva, alatta egy rövid sorral, amit abból vettek, amit beírtál — annak a neve, akinek csináltad, a cím, a téma. „Liliya”, nem „acoustic”.
Ennek a sornak a kiválasztása kifinomultabb, mint amilyennek látszik. Amit egy űrlap gyűjt, annak nagy része beállítás: hangnem, felbontás, nyelvi kód, hossz. Ezért a kiválasztás előnyben részesíti azokat a mezőket, amelyek egy személyről vagy témáról szólnak, egyébként pedig visszatér az első olyan értékre, ami annak tűnik — valami, amiben szóköz van, vagy elég hosszú ahhoz, hogy kifejezés legyen. Opciókulcsok, kódok, meztelen számok, linkek és teljes bekezdések soha nem számítanak. Ha semmi sem illik, és a futtatásnak nem volt sablonja, a sor még mindig azt mondja: „Ad-hoc run” — de most már csak ott, ahol ez igaz is.
A futtatás a leszállított eredménnyel nyílik
Ha egy futtatás videót hozott létre, az az első dolog, amit látsz, nagyban. Minden más, amit létrehozott — a jelentés, a források, a többi kép, a dalszöveg, a maradék szöveg — egyetlen „Ez is elkészült” sor alá csukódik össze egy számmal, egy koppintásra. Ha nem volt videó, a jelentés vezet a forrásaival, a média és a szöveg pedig összecsukódik. Ha jelentés sem volt, a média marad, ahol volt, és csak a szöveg csukódik össze.
Semmit sem távolítottak el. A lépések, a nyers bemenetek és a technikai részletek megtartják saját, kibontható megjelenítésüket, ahol bárki, aki el akarja olvasni őket, megteheti. Az egyetlen különbség az, amit a képernyő feltételez arról, miért jöttél.
Ugyanaz a hierarchia létezik a telefonon és a weben, mert egy két helyen megnyitott futtatásnak nem szabadna két különböző képernyőnek lennie.